A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal épületének rekonstrukciója kapcsán végezte el az épület pincéje és a két belső udvar bizonyos területein a szükséges próba- illetve megelőző régészeti feltárásokat a KÖSZ.
Gazdag leletanyag került elő a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának régészeti feltárásakor
Általános iskolás gyermekek rajzaiból nyílt tárlat a Reményik Sándor iskolában (vasnepe.hu)
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) rajzpályázatának legjobb alkotásaiból nyílt tárlat Szombathelyen, a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában.
Szombathelyen is bemutatkozik rajzkiállításunk
KÖSZ-ös előadó az "Az atomoktól a csillagokig" sorozatban
Március 11-én Véninger Péter, a KÖSZ leletanyag-restaurátora tart előadást az ELTE Természettudományi Kar Fizikai Intézetében. A programra az ELTE középiskolások részére meghirdetett előadássorozatának részeként kerül sor.
Közlemény
Folytatódik a munka az egykori királyi központban
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) munkatársai is részt vesznek Kambodzsa 10. századi királyi központja, a mai Koh Ker-i romterület feltárásában. A 2009-ben kezdődött hároméves projekt keretén belül a magyar csapat az örökségleltár elkészítésében segít, ezen kívül elkészíti az örökségvédelmi hatástanulmányhoz szükséges veszélyeztetettségi listát is.
Római telep fölé épül a Balatonring
Római kori bennszülött telep maradványait tárták fel a KÖSZ régészei az épülő Balatonring MotoGP pálya területén végzett ásatás során.
KÖSZ-ös előadók az ELTE környezettörténeti konferenciáján
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársai is tartanak előadásokat február 4-én és 5-én az Eötvös Science Workshop következő, Környezettörténet 2010 Konferencia című rendezvényén.
Gazdag régészeti lelőhelyeket rejt a csomópont
December közepén fejeződött be a Veszprém és Litér között épülő csomópont területének régészeti szakfelügyelete és az előkerült emlékek felmérése. A KÖSZ munkatársai közel két hektárnyi területen bukkantak régészeti jelenségek nyomaira.
Kerekasztal-konferencia a nemzeti kulturális örökség védelméről
A nemzeti kulturális örökség védelméről szervezett kerekasztal-konferenciát a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat. Az eseményre január 18-án került sor, Budapesten.
Régészrajzok a Művészetek Palotájában
A rajzpályázatunkra beérkezett alkotások közül százötven rajz és kivetítőn további ezer kép tekinthető meg a Művészetek Palotájában nyílt, január 12-ig nyitva tartó kiállításon.



